10 ország, ahol nem gyermekjáték a turista-lét

11

Minden utazás egyenlő egy álom valóra válásával. Kivéve, ha olyan országba látogatunk el, aminek furcsa szabályai, sajátosságai vannak, mivel így a halom kellemetlenség mellett, nem kevés pénzünk is bánhatja tudatlanságunkat. Mutatunk 10 olyan országot, ahová nem érdemes anélkül elindulnod, hogy áttanulmányoznád sajátos szokásaikat, jellemzőiket! 

“Chugger”-ek Anglia szerte

A 'chugger' szó az angol “charity” (jótékonyság) és a “mugger” (rabló) szavak összemosásából alakult ki. Azon emberekre használják, akik túlságosan erőszakosak, rámenősek kéregetés vagy adománygyűjtés közben. A jelenség amennyire gyakori az angol városokban, annyira sikeres is. Rengetegen ugyanis már csak azért adnak egy kis pénzt, hogy elkerüljék a 'chugger'-ek nyomulását.

Az istenek ajándékának megbecstelenítése- Bali

Ha Balin a járdára vagy az utca mellé helyezett kis virág- és gyümölcsfelajánlásokat látsz (Canang sari) ne szitkozódj miattuk, ne ócsárold azokat és semmiképpen se lépj rájuk. Ezek a kis színes ételkupacok ugyanis a hindu istenség, Sang Hyang Widhi Wasa-nak tett felajánlások a helyi lakosok részéről. Arra a személyre, aki bármilyen tiszteletlenséget mutat az 'adományokkal' szemben, akár 4 év börtön és óriási pénzbüntetés vár.

Mellékhelység-mizéria Thaiföldön

Európai és amerikai turisták rémálmai ezek a Thaiföldön található wc-k. Használata guggolást kíván, a mellette található vödörben található vízzel öblíthetsz, papír pedig többnyire nincs, mivel a helyiek inkább a vízzel való 'megtisztulást' részesítik előnyben. Meglepetések elkerülése érdekében felhívjuk a figyelmet, hogy több ázsiai országban találkozhat a turista hasonlóval.

Taxis trükkök Kínából

Kínában a ravasz taxivezetők nem a tarifával trükköznek. Meghibásodott kilincseket, gombokat, ablakemelőket ragasztanak vissza a helyükre azt remélve, hogy azok valamely gyanútlan turista kezében maradnak. Ha a baleset bekövetkezik a sofőr általában kiabálni kezd, és az utas már fizet is a kárért. Ezekben az esetekben jobb a rendőrség bevonása; valószínűleg kiderül, hogy nem vagyunk bűnösek.A legegyszerűbb, ha hivatalos, regisztrált taxival utazol, elkerülve a kellemetlen helyzetet. Pekingben a törvényes taxik rendszáma京 B szimbólummal kezdődik.

Engedd szabadjára a kreativitásodat és oszd meg több millió emberrel!

Legyél Te is tartalomgyártó!

Tartalomkészítő

Written by Andi

Vélemény, hozzászólás?

Betöltés…

0
17

17 ember, akik akkora zsenik, hogy Einstein büszke lenne rájuk

52

20+ ciki tetoválás, amire már igazán ráfért egy kis renoválás