Azta!Azta! ImádomImádom DühítőDühítő

10 történelmi fotó, amit igaznak hittünk, ám valójában hamisak

Manapság nagyon nehéz megmondani egy fotóról, hogy photoshoppolt vagy igazi.  Azonban kevesen tudják, hogy képmanipulátor guruk már a képszerkesztő programok megjelenése előtt is voltak, akik bármilyen történet megerősítéséhez vagy akár cáfolásához tudtak képi bizonyítékot gyártani.

Nézzük, hogy mely valódinak vélt, népszerű fotók hamisak valójában.

1. Einstein és a nukleáris robbanás

A közösségi médiában gyakran látunk egy Einstein fotót, amin egy atomrobbanás látható a háttérben. Ez a kép azonban két kép kombinációja: az egyiken a tudós egy ház mellett biciklizik, és a másik képen, amerikai atomkísérletet látunk 1962-ből.

2. Az első rövidnadrágos hölgyek

Ez a fotó egy Reddit felhasználónak köszönhetően vált híressé,  aki a képet a következő megjegyzéssel töltötte fel: “Az első nyilvánosan rövidnadrágot viselő nők rögtön autóbalesetet okoztak”.Nos, ez nem teljesen igaz. A kép 1937-ben készült, amikor a rövidnadrág még nem volt ugyan gyakori, de nem ekkor látott először ilyet a publikum. Valamint, ha közelebbről megnézzük, akkor látni fogjuk, hogy az autónak nincs egyetlen horpadása sem.

3. David Bowie és Lemmy

Sokan úgy vélték, hogy David Bowie és Lemmy, a Motörhead vezetõje közös fotót készített. Az igazság valójában az, hogy Lemmy a beöltözött barátnőjével szerepel ezen a képen.

4. A bátor tábornok

A képen Ulysses S. Grant tábornok látható lóháton az amerikai polgárháború alatt. Ezt a fotót egy legyőzhetetlenséget, erőt sugárzó légkörben vették fel, és arra használták, hogy ösztönözzék a katonákat. De a kép valójában hamis, 3 különböző fotó egymásba olvasztva.

5. A világ legelső mentőautója

Valószínűleg láttad már ezt az “Első mentőautó” címet viselő képet, de ez valójában hazugság. A képen egy polgárháborúban használt amerikai mentő látható.

Az első mentőautót ugyanis, speciális járműként a francia orvos Dominique Jean Larrey tervezte 1792-ben, amikor úgy döntött, hogy átszervezi és meggyorsítja a sebesült katonák megmentésének folyamatát. .

6. Lincoln ikonikus képe

Mindannyian ismerjük Abraham Lincoln híres portréját, amin egy asztal mellett áll. De a képen csak 1/8 Lincoln  látható, mivel a képen látható test valójában John Caldwell Calhoun neves politikushoz tartozik.

7. Paganini hangszerével

Az első Paganiniről készült képként híresült el. A fotó azonban Giuseppe Fiorinit, egy híres hegedűkészítőt ábrázol.

8. A Reichstag feletti győzelemi zászló

Mindannyian ismerjük ezt a legendás képet, azonban ehhez is hozzányúltak egy kicsit. A képen az egyik katona mindkét karján egy karóra volt, azt jelezvén, hogy valószínűleg fosztogatott . Az egyik órát eltávolították a meggyanúsítás kizárása érdekében.

9. A levitáló személy

Technikailag ez a fotó valódi, és ismerjük a fotón szereplő személy nevét is.  A férfi Colin Evans, egy korai 20. századi spiritualista médium. A kép kedvéért mindössze annyit tett, hogy a székéből a levegőbe ugrott, és úgy tett, mintha a gravitációt legyőzve lebegett volna. A kezében lévő eszközről lefelé vezető kábel azt jelezte, hogy maga fényképezett.

10. Marilyn Monroe és John Kennedy

Sokan hiszik, hogy a képeken szereplő Marilyn Monroe és John Kennedy szerelmi ügye valóságos volt. De valójában ezek beállított fotók, amelyeket Alison Jackson készített, aki hasonmások alkalmazásával készült fotóiról híres.

Engedd szabadjára a kreativitásodat és oszd meg több millió emberrel!

Legyél Te is tartalomgyártó!

Tartalomkészítő

Written by Andi

Vélemény, hozzászólás?

Betöltés…

0

9 őrült szépségtrükk a múltból, amit ma tuti nem alkalmaznál

11 kép,ami bizonyítja, hogy a gyerekek a legviccesebb művészek